Kárpátaljai Túraösvény 1. – Kisbereznától Oroszmocsárig

Túraszakasz: Kisberezna (M. Berezny) – Oroszmocsár (Rusky Mochar)
Táv: 10 km
Szint:  +522m, -172
Emberi lények: 0 fő (ottjártunkkor, hegyi szakaszokon)

 

2016 kora tavaszán véletlenül belefutottam egy ukrán nyelvű blogbejegyzésbe, amelynek az írója, mint a még harmatgyenge nyelvtudásom és a Google Translate segítségének köszönhetően kisilabizáltam, érintőlegesen említést tett egy bizonyos túraútvonalról, amely átszeli egész Kárpátalját a szlovák határtól a Hoverláig. A dolog felkeltette az érdeklődésemet, de elkeserítően nehéznek bizonyult további információt találni róla azon túl, hogy valóban létezik. Magyar és, angol nyelven jóformán semmit nem találtam, az ukrán és orosz tudásom pedig, be kell vallanom, továbbra sem valami fényes egy év kárpátaljai tartózkodás után sem.

A fenti akadály miatt beletelt egy-két hónapba, mire előre tudtam lépni ebben a kérdésben, de végül belefutottam egy térépbe, amely nagy vonalakban felvázolta az útvonalat. A fenti keresgélésnek köszönhetően találtam rá végül az OpenStreetMap alapú waymarkedtrails.org oldalra is, ami egy hihetetlenül jó, térképes túraútvonal adatbázis. Tartalmazza a kérdéses túrát is, igaz, nem teljesen végig, mert mint kiderült, az délen nem a Hoverláig fut, hanem egészen a román határig. A két fenti forrás tanulmányozása után a saját, letisztultabb vizualizációmon az Északkeleti Kárpátok egy tekintélyes, hozzávetőlegesen 340 km-es szakasza rajzolódott ki.

A kárpátaljai (piros sávval jelölt) túraútvonal
A Kárpátalját keresztülszelő túraútvonal felülnézetből.
The Great Carpathian Trail
A túra Kárpátok egy tekintélyes szakaszát lefedi.
The Great Carpathian Trail
A szlovák határtól a román határig kb. 340 km gyaloglás vár ránk a történelmi Magyarország határvidékén, durván 16000 m szintemelkedéssel.

A piros, vízszintes sáv jelölésű túraösvény a szlovák határnál, a Kisbereznai (Maly Berezny, Малий Березний) határátkelő közelében kezdődik, ahol – egyes ukrán nyelvű cikkek állítása szerint – elvileg összekapcsolódik más európai hosszútávú túraútvonalakkal a szlovák oldalon. Ezt a waymarkedtrails.org segítségével meg is erősítettem – a piros jelzés folytatódik a határ túloldalán, és északkelet felé tartva gyakorlatilag párhuzamosan, néha egészen közel fut az ukrán szakasz első pár tucat kilométerével.

Az ukrán oldalon az ösvény szerényebb magasságú, erdős, középhegység-jellegű vidéket jár be, eleinte ritkán közelíti meg még az 1000 méteres magasságot is. Többé-kevésbé a szlovák, majd később a lengyel határ közelében halad, olykor mindössze pár száz méterre azoktól, majd az Uzsoki-hágónál (itt kezdődnek az igazán látványos részek) dél felé fordul, és a Felső-Dnyeszter Beszkidek nyugati peremén, a Bukovszka-havasok (букюська полонина) gerincén pontosan követi a történelmi Magyarorszég határát egészen Bilaszovica (Біласовиця, magy. Bagolyháza) faluig, de ott is csak rövid szakaszon tér le róla, hogy aztán megint pontosan a régi határvonalon fusson még egy, nagyjából húsz kilométeres szakaszon, érintve  a Vereckei-hágót és az ott található honfoglalási emlékművet.

Ezt követően Volovecnél, (Воловець, magy. Volóc) felkapaszkodik a Borzsa-havas gerincére, amelyet észak-déli irányban végigkövet Mizsirja (Міжгір’я, magy. Ökörmező) településig, majd a Kraszna-havas és a Szvidrovec-hegység (Fagyalos) vonulatát végigjárva eljut a végső, leginkább magashegység-jellegű és talán leglátványosabb szakaszába, az Ukrajna legmagasabb csúcsát, a Hoverlát (Говерла, magy. Hóvár, 2062 m) is magába foglaló Csorhahorára.

A 2028 méteres Pop-Iván csúcs után a túra levonul egészen a román határig, és a legeslegutolsó szakaszt jelentő hegygerinceket majdnem a végpontig, Dulfalváig (Dilove, Дулове) közvetlenül a határvonalat jelentő hegygerinceken tapossa a túrázó, kitűnő kilátással a Máramarosi-havasok romániai részére. Mondanom sem kell, hogy emiatt a túra a Pop-Ivántól délre engedélyköteles. A waymarkedtrails.org valószínűleg ezért nem is jelöli ezt a részt. De ettől még létezik. És márpedig én le fogom gyalogolni, ha belegebedek is…

A túra puszta nagyságán fellelkesülve tovább kutattam, de semmilyen információra nem sikerült ráakadnom online, ami arra utalt volna, hogy bárki Magyarországról teljesítette volna az útvonalat, de még csak a létezésére is alig találtam további bizonyítlékot az eredeti blogbejegyzésen kívül, leszámítva pár szűkszavúan fogalmazó kárpátaljai magyar oldalt. Ezúttal segítségül hívtam hát Tánya anyanyelvi ukrán tudását. Mint kiderült, ez sem sokat segített. Úgy tűnt, egyszerűen sehol, semmilyen nyelven nincsen jól rendezett információ a témában. Ez mindenképpen elgondolkodtató volt. Vajon itt Ukrajnában tud bárki bármit is a létezéséről? Járja egyáltalán valaki ezt az ösvényt? Létezik az fizikailag is, kitaposott utakkal, túrajelzésekkel, vagy csupán a térképen önkényesen kijelölt vonal az egész?

Mivel alapvetően vonzanak a kevésbé járt és ismert utak (nem csak a túrázás terén) úgy döntöttem, hogy nekivágok és megpróbálom a piros jelzést követve magam feltérképezni ezt a rejtélyes ösvényt, részletesen dokumentálva az útvonalat GPS track-ek és fényképek formájában. Ambiciózus és izgalmas hobbi projektnek ígérkezett. Számos alkalommal túráztam már a Kárpátok különböző részein, de ilyen volumenűre, mint ez, még soha nem vállalkoztam.

A tervem az volt, hogy megkeresem a Kisbereznai kiindulópontot a legelső piros túrajelzéssel, és szépen apránként, egy-két napos szakaszokra bontva végiggyalogolom, ahogy az időm és kedvem engedi. Természetesen Tánya is csatlakozott a vállalkozáshoz.

Kisberezna - Csontos szakasz
Az első napra tervezett Kisberezna-Csontos szakasz (18,3 km)

Az első próbálkozásra tavaly május 10-én került sor. A Kisbereznai (Maly Berezny, Малий Березний) határátkelő és a Sóslak (Sil, Cіль) – Csontos (Kostryno, Кострино) országút közötti, 18.3 km-es szakasz teljesítését tűztem ki célul. Az előző hetekben volt egy pár hasonló nagyságrendű túránk a környékünkön, és ez alapján úgy gondoltam, egy bő délután (esetleg kora estébe nyúlva) elég lesz. Ilyenkor már elég hosszúak a nappalok. Így aztán, miután reggel elvarrtam egy pár munkával kapcsolatos szálat, 11-kor kocsiba ültünk és délre már a határnál voltunk.

Az autót leparkoltam a határátkelő előtti benzinkútnál. Bíztunk benne, hogy könnyen visszastoppolunk majd ide a túra végpontjától. Gyönyörű, késő tavaszi napsütéses idő volt, már-már túlságosan is meleg túrázáshoz. De ennek is örültünk, mert tudtuk: ez még semmi ahhoz képest, ami nyáron vár ránk. Összeszedelőzködtünk, felkaptuk a hátizsákjainkat, lezártuk a kocsit és nekiláttunk keresni a piros túrajelzést.

A túra kezdőpontját jelző, elvileg Nagyberezna felé mutató tábla
A kezdőpont

A nehézségek már itt elkezdődtek. A benzinkút közelében hamar rátaláltunk egy, a kiindulási pontot jelző táblára, de amerre mutatott, ott egy friss építési terület volt, azon túl pedig csak egy nagy jóindulattal ösvénynek nevethető valami vezetett be a sűrű erdő áthatolhatatlannak tűnő aljnövényzetébe, ami alig néhány méterrel odébb teljesen felszívódott. Abszolút semmi nyoma semmilyen jelzésnek, felfestésnek. Ha kezdődött is itt túraösvény, azt már elég reménytelenül benőtte a növényzet, és az építkezés várhatóan hónapokon belül teljesen eltakarja majd ezt a kétes bejáratot is. Nem valami biztató kezdés. Máris elgondolkodtam, hogy az egy délutános becslés talán elhamarkodott volt.

Némi tanácstalan bóklászás után pár száz méterrel arrébb, a benzinkúttól a határátkelő felé gyalogolva felfedeztünk egy nyílegyenes erdőirtási vonalat. Mivel a térkép szerint a határ még mindig 600 méterre volt, úgy döntöttünk, valószínűleg nem lesz gond, ha megpróbálkozunk ezen az irtáson elindulva megtalálni a túrajelzést. Más, épeszűnek tűnő kiindulási pontot nem láttunk. Bíztunk benne, hogy GPS majd megakadályozza, hogy véletlenül áttévedjünk Szlovákiába.

Navigálásra az openstreetmap projekt androidos alkalmazását (OSMAnd) használom. Az offline térképek letöltése (7 választott ország erejéig) ingyenes, és egy aprópénzbe kerülő plugin segítségével árnyékolt domborzatot, és ami még lényegesebb: magasságvonalakat is varázsolhatunk bele.

Az Openstreetmap telefonos navigációs alkalmazása
OSM stílusok. Balra: alap (osmand), jobbra: túrázásra optimalizált (topo)

Mivel nem használ, és a szerkesztése során nem is megengedett használni semmilyen szerzői jogvédelem alatt álló anyagot, pl. a Google Maps műholdképeit,  a térképek teljes egészében szabadon felhasználhatóak maradnak bármilyen, akár kereskedelmi célra is. Rajtuk minden adat a felhasználók által szerkesztett, és ennek fényében az adatminősége különösen lenyűgöző, sőt, még a nagy vállalati háttérrel rendelkező versenytársakkal (pl. Google Maps) is teljesen összemérhető. Sokszor még átfogóbb, pontosabb is, és tapasztalataim szerint ez különösen igaz túra célú felhasználás esetén. A projecthez egyébként bárki hozzájárulhat a saját helyi tudásával, rögzített GPS útvonalaival, stb. Magam is rendszeresen szerkesztem. Az újdonságokat havi frissítésekkel lökik ki a telefonos alkalmazáson belül letölthető offline térképekbe. Mind az app funkciói, mind a térképek minősége évről évre folyamatosan javul. Legnagyobb hátránya, hogy viszonylag erőforrásigényes, viszonylag izmosabb telefonokra ajánlott, de ettől eltekintve csak ajánlani tudom mindenkinek.

Elindultunk hát az irtás, illetve az azon futó földút mentén, és a hegyoldalon felfelé haladva rövid időn belül egy lezárt vas kapuhoz és drótkerítéshez értünk.

Határkerítés

Az út a kapu mögött folytatódott (a figyelmeztető táblák alapján nyilvánvalóan csak a határőrség léphetett be), de jobbról a drótkerítés mentén egy keskenyebb, szemmel láthatóan járt ösvény szabadon vezetett tovább. Piros jelzést egyelőre sehol nem láttunk, de jobb híján folytattuk az utunkat az ösvényen, ami pár száz méter után kelet, azaz Nagyberezna irányába kanyarodva az erdőben eltávolodott a kerítéstől és a határtól, és hamarosan lefelé ereszkedett a kis hegy, vagy inkább domb túloldalán.

Több, mint egy kilométer után bukkantunk rá az első, az eddig tapasztaltakat figyelembe véve meglepően frissen felfestett túrajelzésre egy fiatal fa törzsén.

Az első túrajel

Nem sokkal ezután az erdő felszakadozott, és egy széles mezőn túl Nagyberezna látképe bontakozott ki előttünk.

Nagyberezna látképe

A tűző napon, kőkemény hőségben vágtunk át a mezőn és érkeztünk meg egy poros mellékutcán keresztül Nagyberezna főutcájára.

Nagyberezna nagyjából 7000 főt számláló kisváros, Kárpátalja azonos nevű járásának központja. Trianon előtt viszonylag jelentős magyar és szlovák kisebbség élt itt, mára már ki tudja. Az utcán véletlen elkapott magyar szó mennyiségéből (0 szó) ítélve nem sok, mint ahogy Kárpátalja a magyar határtól kicsit is távolabb eső települései esetén általában.

A város látnivalóinak sora meglehetősen rövid. A bevezető kis utcában megpillantottunk egy szakiskolát, amelynek falán a lenti gyönyörű műalkotás – amely szemmel láthatóan (egyelőre) elkerülte az ukrán dekommunizációs törvény esztelen pusztítását – hirdette a szocializmus dicsőségét.

Kommunista műalkotás egy helyi oktatási intézmény falán

A főutcán található az 1792-ben épült görög katolikus templom, egy park, és a főtér közelében a posztszovjet világban elmaradhatatlan II. világháborús győzelmi emlékmű az ugyancsak elmaradhatatlan öröklánggal, amely azonban Nagyberezna esetében mégsem bizonyult annyira öröknek, mint az a lenti képen is látszik. Az olcsó orosz gáz korszaka véget ért.

II. világháborús győzelmi emlékmű, "öröklánggal"

Nagyberezna, főutca
Nagyberezna, főutca. Ki másról lenne elnevezve, mint Tarasz Sevcsenkóról. Nem hiszem, hogy lenne Ukrajnában város, ami ne rendelkezne legalább egy ilyen nevű köztérrel. Mint korábban a Lenin utcák, utak, sétányok, parkok, stb.
Nagyberezna, városháza
Nagyberezna, városháza
Nagyberezna, görög katolikus templom
Nagyberezna, görög katolikus templom

Na de Kárpátalja szépsége többnyire nem a településeiben rejlik (kivételek persze vannak), hanem a természeti adottságaiban, így aztán tovább is álltunk.

Nagyberezna, falusi hangulat
A főutcát szinte bármelyik mellékutcán elhagyva rögtön falusiasra fordul a hangulat.

A város északkeleti széléhez érve egy gyalogos hídnak tűnő alkalmatosság ívelt át az Ung folyó felett, amely azonban pont elég szélesnek, és a helyiek szemében szemmel láthatóan elég megbízhatónak is bizonyult ahhoz, hogy egyetlen autó át tudja préselni magát rajta.

Híd az Ung felett

Az Ung még Ungvárnál sem egy nagy folyó, de itt még kisebb, már-már alig nevezném folyónak. Pár faluval délebbre, Dubronicsinél (Дубринич, magy. Bercsényifalva) kezdődik el igazán ez a felső szakasza, ahonnan felfelé egy Ljuta folyónyival (és sok kisebb patakkal) kevesebb beömlő vize van. Innen Nagybereznától az Uzsok fölötti forrásáig még mintegy 40 kilométeren át kanyarog a völgyek alján, és ezalatt fokozatosan apró patakká, vízfolyássá zsugorodik.

Az Uzs folyó Nagybereznánál
Az Ung Nagybereznánál

A folyó túlpartján hosszú ideig könnyű maradt a séta – egy jól járható földút vezetett be egy völgybe kilométereken át. A mély kátyúk alján megmaradt pocsolyákban tömegével úszkáltak a már szépen fejlődő ebihalak, a kígyófélék legnagyobb örömére. Itt-ott egy-egy kifejlett béka kavarta fel a vizet.

Ebihalak a pocsolyában

Élet a pocsolyában

Béka peték

Útközben elszórtan feltűnt egy-egy hegyi ház, némelyek körül tyúkok kapirgáltak szabadon, vagy lovak legelésztek gondtalanul. Útközben találtunk egy pottyantós “nyilvános WC-t” – egy fabódé a semmi közepén – amelybe belefészkelt valamilyen madár. A szülő távol volt, a fiókából meg nem tudtuk megállapítani milyen, de nem is akartuk zargatni.

Madárfióka

Nemsokára beértünk az erdőbe és ezen a ponton a túra útvonala szinte rögtön le is tért a jól járható földútról, és helyenként jól, helyenként viszont csak bizonytalanul kitaposott erdei ösvényen vezetett. A jelzések továbbra sem bizonyultak túl sűrűnek, így néhol kicsit elbizonytalanodtunk, de összességében jól tudtunk haladni. Olykor patakvölgy alján, olykor hegyoldalra felkapaszkodva meneteltünk a nemrég kizöldült erdő árnyékában, amely jól esett a tűző nap után. Utunk lassan, de biztosan magasabbra tört.

Sok volt a kidőlt fa. Némelyek az ösvényt keresztezték, lassítva haladásunkat másokat viszont – nyilvánvalóan a jóval régebbi “áldozatokat” –  már jótékonyan kettéfűrészeltek szorgos kezek. Akárki is hozta létre és tartja karban, már amennyire karban van tartva, ezt a túraútvonalat, hálásak voltunk nekik, hogy legalább ennyire követhető. A hazai Kék Túra ehhez képest többnyire autósztrádának nevezhető, de megvan ennek az elhagyatottságnak is a szépsége. Sőt. Engem jobban vonz.

Régi kidőlt fa keresztezi az ösvényt

Azonban nemsokára belefutottunk az első brutális akadályba, amely kis híján eltántorított minket az egész vállalkozástól. Nem sokkal az első meredekebb kaptató eleje után, amely egy hegynyeregre vezetett fel, rengeteg kidőlt fába botlottunk. Nem holmiféle csenevész gallyakba, amit csak úgy átlép az ember, hanem valaha gyönyörű, 20-30 méteres bükkökbe, amelyek tömegével hullottak el, keszekusza, átláthatatlan labirintust alkotva. Megtippelni sem bírtuk, hogy mekkora szakasz vált járhatatlanná, egyszerűen nem láttunk elég messzire ebben a káoszban. Jobb híján nekirugaszkodtunk, és elkezdtük átverekedni magunkat kidőlt fatörzsek rengetegén. Az azonban nem akart egykönnyen véget érni. Egyrészt iszonyatosan lassan lehetett haladni, minden méterért meg kellett küzdeni, másrészt, ahogy feljebb jutottunk egyre inkább ráláttunk a pusztítás mértékére, és nyilvánvalóvá vált, hogy ez a pár száz méteres szakasz majd’ egy órányit hátráltatni fog minket. Nehéz leírni, mennyire nehéz és fizikailag megerőltető átvágni egy kidőlt erdőn annak, aki még nem próbálta. Én valószínűleg sosem gondoltam volna, hogy ilyen. Amellett, hogy fárasztó, kimondottan veszélyes is – fokozott körültekintés és lassú, megfontolt mozgás híján a baleset szinte garantáltnak tűnt. Mire félútig értünk, Tánya már teljesen bepánikolt és pokolba kívánt engemet, amiért iderángattam. Leszámítva az ebből fakadó stresszt, én kimondottan élveztem a dolgot – az ügyességet is igénylő fokozott fizikai aktivitást, az adrenalint, a tudatot, hogy most nagyon itt a jelenben kell lennem és nagyon odafigyelnem, a friss levegőt, a hegyeket, az egyre jobban elénk táruló kilátást -, habár magam is kissé túl veszélyesnek ítéltem, amit csinálunk. Egy lábtöréssel innen visszajutni a városba, különösen, amikor már benn voltunk a pusztítás közepében, nem lett volna egy leányálom.

Kidőlt bükk erdő
Itt kezdett rossz előérzetünk lenni…

A látvány viszont, bármennyire szomorú is, lenyűgöző volt. Hihetetlen vihar lehetett ami ezt tudta művelni, leborotválni egy egész hegyoldalt, gyökerestől fordítva ki a hatalmas fákat. Hátborzongató volt elképzelni, milyen lehetett, amikor ezek a sok tonnás óriások mint a dominó dőltek ki, hatalmas robajjal, szakadó esőben, orkán erejű szélben, egymás után.

Megyjegyzés: egy 2013-as ukrán blogbejegyzés, amely nagyjából leírja ezt a szakaszt, még nem tesz emítést a kidőlt erdőről, így a fenti kataklizma feltehetően viszonylag friss esemény lehet.

Kidőlt bükk erdő  Kidőlt bükk erdő

Mondanom sem kell, hogy az ösvénynek teljesen nyoma veszett, mindent betemettek a romok, és egyik kidőlt fán sem sikerült észrevennünk a piros túrajelzés maradványait. Egyébiránt más bajunk is volt, mint erre figyelni. A GPS-re hagyatkoztunk, az alapján lőttük be, milyen irányban vágjuk át ezen a felforduláson, hogy ha egyszer véget ér mindez, lehetőleg könnyen megtaláljuk az ösvény folytatását.

A kritikus szakasz - a ledőlt bökkerdő piros poligonnal jelölve.
A kritikus szakasz – a ledőlt bükkerdő piros poligonnal jelölve. A háttérben látszik a túra folytatása, ahogy fel-alá bukik a hegyeken egészen az Uzsoki hágóig. A sárga vonal a lengyel határt jelöli, amelytől néha csak 1-200 méterre halad az ösvény. A szlovák határ itt nem látszik, a kép bal szélén kívül fut.

Amikor kievickéltünk, jelentősen felgyorsult ugyan a tempó, de korántsem annyira, mint gondoltuk. A kidőlt bükkös valószínűleg minden épeszű embert visszafordulásra, vagy legalábbis elkerülőútra kényszerített, így az azt követő szakasz teljesen elhanyagolt volt. Járatlan utakon jártunk, felismerhető ösvényt csak ritkán véltünk felfedezni, és ha találtunk is egy-egy elszórt, az észrevehetőség határáig megfakult piros túrajelzést, azok olyan ritkán követték egymást, hogy legtöbbször fogalmunk sem volt, hogy jó úton járunk-e. Csak az Openstreetmap által jelzett csapás, amihez próbáltuk igazítani magunkat, tartotta bennünk a lelket, bízva, hogy valóban létezik, ha nem is mindig látjuk.

Afféle dzsungelharc volt ez, amelyen az sem segített, amikor kiértünk egy nagyobb tisztásra. Itt tövises szederbokrok tömkelege keserítette meg az életünket. Mivel nem találtunk jelzést, jobb híján bevetettük magunkat az erdőbe a tisztás túloldalán ott, ahol a térkép alapján jónak láttuk. Jó darabig bóklásztunk, mire újra valódi, járt ösvényre bukkantunk, és még több időbe telt megtalálni a következő piros sávot a fákon. A letarolt erdő óta ez a túra teljesen vaddá vált, a tempónk pedig olyannyira lelassult, hogy ekkorra már egyértelművé vált, hogy az eredeti, 18 kilométeres szakaszt esélyünk sincs végigcsinálni sötétedés előtt, még akkor sem, ha sehol nem várnak további meglepetések.

Az idő is borúsra fordult, némi eső is szemerkélt, ezért úgy döntöttünk, a következő lehetőségnél, Oroszmocsár (ukr. Rus’kyi Mochar, Руський Мочар) közelében kiszállunk a mókából. Végre jó ösvényen haladva hamar meg is érkeztünk arra a pontra, ahol el kellett hagynunk a piros jelzést, és innen percek alatt leereszkedtünk az Oroszmocsár és Nagyberezna közötti, kárpátaljaiasan botrányos állapotú, de mégiscsak aszfaltozott útra.

Oroszmocsár - Ruskiy Mochar - Руський МочарSzerencsére még ezen az isten háta mögötti úton is sikerült stoppolni és eljutni Nagybereznáig, majd az akkor már szakadó esőben pár kilométert gyalogolva egy második stoppal eljutni a Kisbereznai határátkelőhöz, ahol az autót hagytuk.

Utóbb a GPS nyomvonalunk alapján megállapítottunk, hogy csupán egy számalmas 10 kilométeres szakaszt sikerült teljesítenünk a nagy kárpátaljai túraösvényből a teljes délután alatt, melynek nagy része könnyű, lapos, sőt részben városi terep volt, a maradék viszont talán a legextrémebb dzsungelharc, amire valaha vállalkoztunk.

A végül teljesített Kisberezna-Oroszmocsár szakasz
A végül teljesített Kisberezna-Oroszmocsár szakasz
Kárpátaljai túraösvény 1. (fél) szakasz
A teljes túrára vetítve még patetikusabb látvány, amit műveltünk az első nap. De ami késik, nem múlik.

Az eső miatt nem is bántuk, hogy idejekorán vége lett. Elégedetten és kellemesen elfáradva ültünk be az autóba, a mielőbbi folytatáson gondolkozva.

Vajon egyszeri extrém kilengés volt ez, vagy nagyrészt erre számíthatunk az egész 340 kilométeres túra során? Hamarosan meglátjuk.

 

A fenti letölthető nyomvonal tartalmazza az Oroszmocsár-Csontos szakaszt is. A kettő együtt képezi a túra (általam önkényesen kijelölt) első szakaszát, amely egy teljes nap alatt kényelmesen teljesíthető egy tapasztalt túrázó számára megfelelő időjárás esetén.

Oszd meg a bejegyzést

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.